„karom erős, szívem bátor”
Lehet elmúltál már 40, és mindenki azt hiszi, hogy neked jó. Sok energiádba kerül, hogy ezt mutasd. De az erőd fogy, és érzed, hogy belül emészt a magány és a hiány. Az, amit fiatalon elnyomunk, lehasítunk – disszociálunk – most ömlik vissza a tudatunkba, és rombolja az életünket. Ha eddig nem tudtad mitévő légy, kitalálni ezután sem fogod. Ha eddig azt hitted a pénz, a siker meggyógyít, ideje felébredni, hiszen
„a gyerekkor addig tart, míg rá nem jövünk, hogy nincsenek felnőttek.”
Erejében álló férfinek lenni, ma nem könnyű. Apaság, pénz, nők, karrier, szeretet, szexualitás – egyik nehezebb téma, mint a másik. Integrálni kell ezeket, hogy elmúljon a fájdalom és visszajöjjön az Élet, az Erő. Mert, ha valami hiányzik az életünkből, azt tudattalanul valamikor elutasítottuk, és ezzel megváltunk az erőnk nagy részétől is.
Szerezzük hát vissza.
Igérem neked, hogy többé nem fogod az út szélén hagyni magad – és magasabb leszel, mint valaha. Csak kezdd el. Tudd, hogy megvan a gyógyult férfi útja. Mutatom.
„Olyan nő legyen melletted, aki mellett jobb ember leszel.